2012. február 18., szombat

Fokhagymakrémleves

Néha nagyon jól tud esni egy kis krémes, sűrű, melengető és laktató leves ebédre vagy vacsorára. A brokkolit leszámítva mindenféle krémlevest nagyon szeretek, de egyértelműen ez a kedvencem. Az ihletet Gabriella konyhája és a guszta sajtlevese adta, de a kiindulási alap végülis Ottis receptje volt. Két nagy és két kisebb tányér leves született, de egy kanál sem maradt, pedig csak egy barátnőmmel ketten voltuk rá. Másodiknak sütőben készült tócsnit ettünk, de erről, majd legközelebb...



A fokhagymakrémleves receptje:

Hozzávalók:

5-6 gerezd fokhagyma
kevés olaj
só, fehérbors, szerecsendió
két kanál liszt
fél liter víz és egy húsleveskocka, vagy fél liter húsleves
2 dl főzőtejszín
2 kanál keményítő 1 dl tej
Tálaláshoz reszelt sajt, pirítós

A fokhagymát, ha nem zavar, hogy darabos apróra vágjuk, ha úgy nem szeretjük fokhagymanyomón átnyomjuk és kevés olajon közepes lángon kicsit megpirítjuk. Ezután hozzáadjuk a lisztet, a fűszereket, kicsit azt is megkapatjuk, közben vízforralóban vizet melegítünk és feloldjuk benne a leveskockát. Az így kapott lével, vagy egyéb húslevessel apránként felöntjük, csomómentesre keverve. (A kezdő konyhatündérek kedvéért ez talán kézi habverővel a legegyszerűbb.)
Ezután hozzáadjuk a tejszínt, kevergetés mellett összeforraljuk. ekkor látjuk, hogy mennyire felel meg nekünk a sűrűsége, tejben elkevert keményítővel sűrítjük, egyszer átforraljuk és már kész is. Lehet hogy az általam megadott mennyiségekkel valakinek túl sűrű, akkor tejjel lehet nyugodtan higítani, ilyenkor célszerű kóstolni, hogy elég fűszeres-e.

Pirítós-kockákkal és reszelt sajttal, esetleg ha van apróra vágott metélőhagymával, vagy petrezselyemmel is megszórhatjuk tálaláskor.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon fincsi a fokhagymakrémleves.
    Én így csinálom, ha kivácsi vagy rá nézd meg:
    http://eshobbychef.blogspot.com/2011/08/feherboros-fokhagymakremleves-reszelt.html

    VálaszTörlés
  2. Jól hangzik a Tied is :) Amiben jó fehérbor van, az már rossz nem lehet.

    VálaszTörlés
  3. Imádom a krémleveseket, nagyon tetszik a fokhagymakrémlevesed is (fokhagymarajongó vagyok, ha még nem tudnád:)). Nekem is van fh.krémleves receptem, melyet évek óta használok, de szerintem kipróbálásra kerül majd a Tied is, mert legalább olyan egyszerű elkészíteni, mint a sajtkrémlevesemet (szeretem az olyan leveseket, melyek 20-30 perc alatt elkészülnek). Szóval szuper a levesed! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Még egy közös pont, én is fokhagymarajongó vagyok :D

      Törlés
  4. Nos igen én is tanúsítom, hogy isteni volt...volt szerencsém enni belőle. :) Egyszerű, és gyorsan készen van. Ha az ember egy kis meleg ételre vágyik amikor este hazaér a munkából/suliból, akkor ez egy ideális menü, feltéve, ha nincs utána randink.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezúton is köszi, hogy kölcsönadtad a tányérod a fotóhoz :D

      Törlés