2012. május 8., kedd

Cukkini - tócsni és kísérői



A fotó előterében az én vacsim látható valamelyik estéről. 3 nagyobb cukkini-tócsni kis friss retekkel és paradicsommal. Mivel férfi is evett velem, úgy vélte ez önmagában kevés és készített mellé egy kis sütőben sült krumplit tejföllel, kakukkfűvel és reszelt sajttal. Nekem az már csak fölösleges kalória lett volna, de másnap megreggeliztem a maradékot.

Az ételhez az alapötletet itt találtam, aztán jó szokás szerint alaposan átdolgoztam, már nem is hasonlít az eredetire. Érdemes benézni az oldalra, mert "Mamihami" nagyon sok finomságot készít.


Így készült:

Hozzávalók: 

2 kis cukkini (kb 500 g),
3 kisebb tojás, (ha nagy akkor elég inkább kettő)
kb 10 evőkanál liszt, (nálam teljes kiőrlésű tönköly)
1 teáskanál só, 
frissen őrölt bors, 
apróra vágott metélőhagyma
2 nagy gerezd fokhagyma
kb 100 g reszelt sajt, 
olaj a sütéshez

Elkészítés: 
A cukkinit megmossuk, meghámozzuk, nagylukú reszelőn lereszeljük. Megsózzuk és állni hagyjuk egy kicsit. Jól kinyomkodjuk a levét. 
A tojásokat kikeverjük a borssal, metélőhagymával. Hozzákeverjük a cukkinit, az apróra vágott fokhagymát és a reszelt sajtot. Ezután kanalanként annyi lisztet dolgozunk hozzá, hogy tócsniszerű tésztát kapjunk.

Egy nagy serpenyőben kevés olajat forrósítunk, jó nagy evőkanálnyi adagokat teszünk bele a masszából és közepes lángon mindkét oldalukon aranybarnára sütjük a tócsnikat. Papírtörlőre szedjük őket, a felesleges olajat leitatjuk.

Férfi tányér - cukkini tócsni, tejfölös sült krumpli és friss zöldek.

Itt pedig egy közelkép a "köretről"


10 megjegyzés:

  1. Hmm, most nagyon meg tudnám enni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik :) szívesen adnék ha lenne.

      Törlés
  2. Finom:) Szeretem a cukkinit, nekem is elég lenne a te adagod:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretem. Nagy meglepetés volt, amikor ráébredtem erre :D

      Törlés
  3. Nagyon guszta és finom lehetett. Cukkinit ilyen formában még eddig nem készítettem , de szeretem!
    Nézzél már be hozzám légyszíves van egy meglepetésem számodra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig benézek, ha látom hogy új bejegyzés van. ;) köszönöm a díjat!

      Törlés
  4. Nagyon finom lehetett, cukkiniből még nem próbáltam, na de majd az idei termésből :)

    VálaszTörlés
  5. Imádom a cukkinit, így mentem rögtön ezt a receptet! Tócsnit csak burgonyából ettem, úgy hogy ki fogom próbálni cukkinivel is! Nagyon guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Örülök, hogy megtetszettek a cukkini tócsnik. A burgonyásat is szeretem ez egy kicsit lazább, de ez is nagyon ízlett.

      Törlés