2013. szeptember 28., szombat

Füstölt sajtos csirkemell


Nagyon szeretem a csirkét, és szeretem variálni is. Ez az egyik kedvenc változatom, ha sült csirkéről van szó. Egyszerű, gyors és mutatós.

Ha sikerül szép csirkemellet találnunk szeleteljük fel. A szeleteket fűszerezzük be csirkefűszerrel (ennek hiányában sózzuk, borsozzuk, szórjunk rá egy kevés pirospaprikát és fokhagymaport, valamint ha szeretjük, akkor egy kis kakukkfüvet.) Reszeljünk le fél  kg csirkemellhez kb. 10 dkg füstölt sajtot, jó alaposan szórjuk meg a füstölt sajttal, majd a szeleteket tekerjük fel és vágjuk centis karikákra, így kapjuk meg a képen látható kis tekercseket. Forró serpenyőben, kevés olajon mindkét oldalát süssük pirosra. Rizzsel, salátával, vagy mindkettővel tálaljuk.


2013. szeptember 26., csütörtök

Paradicsomos - spenótos tészta - Gigli al Pomodoro e Spinaci


Még a nyáron szereztem be ezt a guszta paradicsomos - spenótos durumtésztát Olaszországban. Sosem ettem korábban Giglit, ezt az érdekes alakú tésztát, ráadásul mindig is tetszettek a természetesen színes változatok. Mivel maga a tészta is paradicsomos és spenótos, úgy gondoltam, hogy ilyen szószt is készítek hozzá.

Hozzávalók 4 személyre:

450 g karakteresebb tészta
1 fej hagyma (most éppen sonkahagyma volt itthon)
2 gerezd fokhagyma
100 g bacon szalonna, vagy pancetta
250 g felengedett és lecsöpögtetett mirelit spenót, vagy ugyanennyi aprított friss
250 g konzerv hámozott paradicsom felkockázva
egy kupica fehérbor
zöldfűszerek (kakukkfű, petrezselyem, oregano és/vagy bazsalikom)
bors


Egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk. A hagymát és a szalonnát felaprítjuk és megpirítjuk. A fokhagymát apróra vágjuk és a szalonnás hagymához adjuk. A lecsöpögtetett mirelit spenótot is a serpenyőbe tesszük és megpároljuk. Felöntjük a fehérborral, fűszerezzük, hozzáadjuk a hámozott paradicsomot és az egészet összefőzzük.

Egy nagy lábasban vizet forralunk és megfőzzük a tésztát.

Forrón, reszelt füstölt sajttal tálaljuk.

2013. szeptember 21., szombat

Nutellás csiga


Ígértem, hogy megmutatom mit lehet még készíteni a múltkori hot-dog kifli tésztájából. Nekem maradt egy kis plusz tésztám legutóbb, mert csak nyolc darab virslim volt és mivel semmi sem veszhet kárba, gondoltam kirpóbálom csigának. Mennyei lett, úgyhogy legközelebb direkt édes csigának is készül, annyi, hogy akkor kicsit átvariálom majd a tésztát. Mutatom is hogyan.


Hozzávalók:

1 egy teáskanál só
másfél evőkanál cukor
fél citrom reszelt héja
2,2 dl tej
375 g liszt (ebből 50 g kukoricaliszt)
fél kocka/25 g élesztő

tölteléknek: nutella, vagy fahéjjal elkevert szilvalekvár, esetleg kakaó és cukor keveréke (ez utóbbi esetben vajazzuk is meg a tésztát)
1 felvert tojás a tészta megkenéséhez

Az élesztőt a langyos tejben felfuttatjuk, majd a tészta többi hozzávalóival együtt rugalmas tésztát gyúrunk (vagy a kenyérsütőgéppel gyúratunk), és duplájára kelesztjük, nálam ez kb. másfél órát vett igénybe. A kész tésztát kinyújtjuk téglalap alakúra. Alaposan megkenjük a kívánt töltetékkel, a képen látható csigák esetében ez nutella volt, szorosan feltekerjük és kb másfél centi vastag szeletekre vágjuk.

A csigákat sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, a tetejüket megkenjük a felvert tojással, ha lekvárral töltöttük és nem túl édes, szórhatunk egy kis nádcukrot is a tetejükre, majd  20 percig pihentetjük és hőlégkeveréses előmelegített sütőben 200 fokon szintén kb. 20 perc alatt szép pirosra sütjük.


2013. szeptember 18., szerda

Virsliskifli, avagy házi hot-dog


Ezt az ötletet Gabriella konyhájában találtam és szerintem zseniális. Ketten felfaltunk a párommal egy tepsivel, szóval ha többen vagytok, nyugodtan duplázzatok. A tészta másra is használható, legközelebb megmutatom.


Hozzávalók egy tepsi (kb. 10 darab) hot dog kiflihez:
1 evőkanál olaj
másfél teáskanál só
másfél teáskanál cukor
2,2 dl tej
375 g liszt (ebből nálam 50 g kukoricaliszt) - Gabriellánál rétesliszt volt részben a hot dog kiflikben, úgy is biztos jó
fél kocka/25 g élesztő

10 darab virsli
tojás a tészta megkenéséhez
plusz opcionálisan a tészta belsejének a megkenéséhez házi pizzaszósz, ketchup, vagy mustár 



 Az élesztőt a langyos tejben felfuttatjuk, majd a tészta többi hozzávalóival együtt rugalmas tésztát gyúrunk (vagy a kenyérsütőgéppel gyúratunk), és duplájára kelesztjük, nálam ez kb. másfél óra volt.  A kész tésztát kinyújtjuk téglalap alakúra.

A téglalapot  megkenjük a kívánt szósszal (pizzaszósz, mustár, vagy ketchup, de ezt ki is hagyhatjuk, az eredeti recept csak úgy szósz nélkül írja, és úgy is finom) 10 csíkra felvágjuk és minden csíkba beletekerünk egy virslit. A tetejét megkenjük egy felvert tojással, 20 percig pihentetjük, majd hőlégkeveréses előmelegített sütőben 200 fokon kb. 20 perc alatt szép pirosra sütjük.

Frissen, melegen eltüntethetjük az egész tepsit gond nélkül :D Nagyon-de NAGYON finom harapnivaló. Szerintem baráti összejövetelre sörharapónak is kiváló lehet.

2013. szeptember 14., szombat

Paradicsomos zöldséges tészta



Ezt a jó kis zöldséges tésztát egy fárasztó nap után pillanatok alatt össze lehet ütni, ha meleg vacsorára vágyik az ember, vagy a másnapi ebédet kell összedobnia. Szerintem nagyon finom lett. Ha az ember nem vegetáriánus nyugodtan fel lehet dobni némi apróra vágott füstölt szalonnával, úgy is kiváló. Ez volt a tegnapi ebédem és nagyon jól esett- Többen is kérdezték, hogy minek van ilyen finom illata :)

Hozzávalók 2 személyre:

250 g szárazt tészta- nálam teljes kiőrlésű fusili
két marék (fagyasztott) kukorica
két marék (friss vagy fagyasztott) zöldborsó 
1 sárgarépa
1 fej hagyma
1 nagy gerezd fokhagyma
gomba ízlés szerinti mennyiségben (nekem két óriás fej csipetkém volt, kisebbekből nyugodtan lehet több)
bazsalikom, origano, színes bors, só ízlés szerint
3-4 cent fehérbor
2 dl passzírozott paradicsom


A tésztának felteszek egy lábas vizet forrni, kevés sóval és olajjal. A sárgarépát, hagymát és fokhagymát megpucoljuk és felaprítjuk. ( Ha van otthon finom házi füstölt szalonnánk, abból is lehet aprítani egy-két vékony szeletet.) Egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk és megpirítjuk rajta a zöldségeket. Ezalatt vékony szeletekre vágjuk a megpucolt gombát és azt is rádobjuk. Végül a kukorica és a borsó következik. 

Mostmár biztosan felforrt a tészta főzővíze, így a tésztánkat a zacskón található leírás szerint al dentére főzzük.

Ha már a gomba is üvegesre párolódott jó alaposan megfűszerezzük a zöldségeket, én sót, borsot, origanot és bazsalikomot használtam, nagyon finom fűszeres illata lett. Felöntjük a borral, majd ha nagyjából elpároltuk az alkoholt a paradicsommal is. Összeforraljuk és készen van.

A tésztánkat leszűrjük és a zöldséges szósszal kínáljuk. Kis reszelt sajt (valami karakteresebb ízűt ajánlok) még kifejezetten jót tesz neki, ha akad a hűtőben. Jó étvágyat!


2013. szeptember 7., szombat

Házi kürtöskalács



Nincs is jobb dolog, mint egy napsütötte szombat délelőtt vagy délután kimenni a kertbe, megrakni a tüzet és kürtőskalácsokat sütni rajta. Ez volt az első próbálkozásom a kürtőskalácssütéssel és rögtön tökéletesre sikerült. Nagyon örültem is neki.


Hozzávalók: (négy szép nagy darab lett belőle, ha nagy csapat gyűlik össze lehet rögtön dupla adagot készíteni)

500 g liszt
1 tojás
50 g szobahőmérsékletű házi zsír (esetleg vaj)
50 g kristálycukor
1 citrom reszelt héja
1 evőkanál rum
2,5 dl langyos tej
fél kocka élesztő
1 csipet só

További kristálycukor, és fahéj, vagy kakaó a szóráshoz.


Az élesztőt a langyos tejben felfuttatjuk. A lisztbe beleszórjuk a cukrot és sót. Egy mélyedést készítünk a közepébe. Beleütjük a tojást, egy evőkanál rumot teszünk bele, majd beleöntjük az élesztőt és belereszeljük az alaposan megmosott citrom héját. Összegyúrjuk a hozzávalókat és nagyon alaposan kidagasztjuk a tésztát. (Ezt a műveletet elvégezheti helyettünk a kenyérsütőgép is.) Ha készen vagyunk lefedjük és egy jó órát hagyjuk kelni. Megkérjük a közelünkben tartózkodó férfiakat, hogy készítsenek nekünk jó kis parazsat  a kerti grillsütőn. Két ökölnyi darabokat tépünk a tésztából és keskeny hosszú rúddá sodorjuk. A formát beolajozzuk. Szorosan feltekerjük a tésztát a kürtőskalácssütő formánkra és a végeket összecsipjük, hogy le ne csússzon a tészta és a rudat hozzáütögetjük a munkafelületünkhöz, hogy szépen egyenletesen lelapuljon. Beolajozzuk kívül is a tésztát és alaposan megszórjuk kristálycukorral. A parázs fölött a kerti grillen néha megforgatva szép pirosra sütjük, majd ugyanígy járunk el a többi tésztával is. Ha egyszerű lefelé ütögetéssel nem jönne le a kalács, akkor egy keskeny pengéjű késsel fel lehet lazítani. Még melegen beleforgathatjuk fahéjba, vagy kakaóporba is.

Frissen melegen egyszerűen ellenállhatatlan. Illatos, kívül ropogós belül puha. Mindenkinek ajánlom.