2015. március 26., csütörtök

Londoni városnézés

Londonban voltunk a múlt héten és megpróbáltunk három nap alatt annyi benyomást magunkba gyűjteni, amennyit csak lehetett.


Az első programunk a British Museum volt, amit annak, aki jól bírja a kúltúrát és a gyaloglást péntek késő délutánra vagy kora estére ajánlok , ugyanis minden más múzeummal/galériával/templommal ellentétben, ahová legkésőbb fél 5ig lehet bejutni, a British Museum péntekenként 20.30-ig tart nyitva. Itt minden megtalálható, az asszír óriásoktól a kínai mestermunkákon keresztül egészen a

kristálykoponyáig. Mi másfél órát bóklásztunk csak, mert másodjára jártunk itt, de aki először jár erre, annak inkább 2-3 óra minimum szükséges, attól függően, hogy melyik kiállításokat szeretné megtekinteni.
A múzeumi túra után jólesik egy kiadós ebéd, amelyet bármelyik autentikus pubban elfogyaszthatunk, mindegyikben ugyanazt az étlapot fogjuk megtalálni és mindenütt ugyanazt a jó minőséget kapjuk ugyanazon a csillagászati áron.


Ha olcsóbban akarunk étkezni, látogassuk meg a legközelebbi Sainsbury's áruházat, ahol valami zseniális a választék ALE-ből (csodafinom, ízes sörökből) és mindenből amit csak akarunk, vagy nézzünk el egy piacra. Az alábbi képen a Borough piacról láthatunk egy pités pultrészletet.


A piactól egy pár lépésnyire magasodik a Southwark katedrális, valamint a háttérben látható üvegmonstrum, ahol állítólag 40.000.- ember dolgozik nap mint nap. Félelmetesek az ellentétek.


Ha már Londonban vagyunk, mindenképpen sétáljunk le a Temze partjára, végtelenül bővelkedik látnivalókban. A sapkát és sálat viszont tavasszal se hagyjuk otthon, mert a szél igencsak jeges tud lenni. Ne tévesszen meg senkit, hogy a helyiek nem viselnek kabátot, a turistákon nem véletlenül van...


Esti séták alatt ne hagyjuk ki a Piccadilly Circus-t, ahol mindig zajlik az élet, innen indulhatunk a nyüzsgő Soho felé, és ha már erre sétálgatunk, a kínai negyedet se hagyjuk ki. Kivilágítva lenyűgöző látványt nyújt.


Természetesen nincsen London Tower és Tower Bridge nélkül, így ezeket is meglátogattuk. A Tower fantasztikus élmény volt másodjára nézve is, a hídon viszont véleményem szerint épp anyit ér az utcaszinten átsétálni, mint a tetején, így ha valakinek véletlenül nincsen London Pass-a, annak nem biztos, hogy megéri a 9 fontos belépőjegyet.



Ha olyan szerencsénk van, hogy kisüt a nap (meg egyébként is) mindenképpen látogassunk el a City parkjaiba, zöld nélkül nincs londoni hangulat. Az alábbi mókuskát a Saint James's parkban sikerült lekapnom.


A Green park, vagy a Saint James's felől attől függően honnan érkezünk, érdemes elsétálni a Buckingham palotához, ahol 11 óra környékén szokott őrségváltás lenni.


Ha valami igazán elegánsra vágyunk, High Kensington környékén tegyünk egy sétát.


A bejegyzésem végére hagytam London leghíresebb áruházait. A Harrods-ban az ember csak kapkodja a fejét a fényűzéstől. Maga az áruház gyönyörű, olyan mint egy múzeum, de az élelmiszer részét leszámítva az ember szinte semmit nem engedhet meg magának.


Az Oxford Circus-nél található Liberty Áruház szintén impozáns látványt nyújt. Be nem jutottunk, mert bezárt, mire ideértünk, viszont ha gyermekkel vagyunk a közelben található Hamleys üzletet semmiképpen se hagyjuk ki, ez ugyanis a világ legnagyobb játékboltja.


A közlekedés Londonban igen egyszerű, ha a metró és a gyaloglás kombinációját választjuk. Egy tipp a Londonba utazóknak: vigyetek magatokkal Pay pass-os bankkártyát, ezzel ugyanis lehet metrózni és buszozni így nem kell méregdrágán jegyeket venni (buszra már nem is lehet) és nem kell sorba állni Oyster vagy Travel Card-ért sem. Gyors és kényelmes megoldás és napi limitje van, azaz akárhányszor is metrózunk egy nap x fontnál nem von le többet, aszerint, hogy hány zónába léptünk át. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése